Barion Pixel

Új oktatókkal bővült csapatunk

Szeptemberben új munkatársak csatlakoznak az Új-Hullám Úszóiskola oktatói csapatához, cikkünkben röviden olvashattok róluk.

Kovács Gergő

Erőnléti edző, sport coach, a vizes sportok rajongója. Az úszás komplex testmozgás, amely a teljes szervezetre jótékony hatást gyakorol. Gyermekkorban úszást tanulni hosszútávon megtérülő befektetés, hiszem, hogy az egyik legjobb alapot adja az egészséges, sportos életvitelhez.

Ádámné Cser Zsófia

Hatéves koromban kezdtem el úszni, és rögtön megszerettem ezt a sportágat. Az úszás szeretete megmaradt felnőtt koromban is, ezért jelentkeztem a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karára, ahol úszó szakedzői diplomát szereztem. Azóta is a gyerekek és felnőttek úszásoktatásával foglalkozom. Szerencsésnek érzem megam, hogy azt a hivatást végezhetem ami olyan közel áll a szívemhez. Mindig is az volt a célom, hogy ne csak az úszás helyes technikáját tanítsam meg, hanem a víz és a mozgás szeretetét is átadjam.

Konecsni Tamás

21 év tanári és több éves edzői, és túra-, valamint vízitúra vezetői tapasztalattal szántam rá magam, hogy a vizesportok területén is tartalmasan alkothassak. Olyan új kihívást kerestem, ahol kamatoztatni tudom képességeimet és munkabírásomat. Az úszásoktatás, amelyet már 20 éve gyakorlok tökéletesnek bizonyult. Sokat jelent számomra az is, hogy az Új Hullám-ban emberileg és szakmailag is tartalmas, befogadó közösségre találtam. Bízom benne, hogy sokakat sikerül a vízi élet sok-sok csodájával megismertetnem és megszerettetnem!

További hírek

Egyéb

Ajándékozz sportot!

Éljünk át együtt fantasztikus élményeket 2025-ben is! Lepd meg szeretteidet egy igazán sportos karácsonyi ajándékkal! Az ajándékutalvány érvényes minden oktatási szolgáltatásra: Igény esetén átruházható! Az

Tovább olvasom
Egyéb

Őszi szünet

Október 26-án megkezdődött az őszi szünet a Pesterzsébeti Uszodában is. Október 26 – november 3. között elmaradnak az oktatások. Első alkalommal a szünet után november

Tovább olvasom
Hírek

A tanév első szintvizsgája

Október elején tanítványaink teljesítették az új tanév első szintvizsgáját.  Nagyon ügyes volt mindenki, hihetetlenül büszkék vagyunk Rátok! Kedd-csütörtöki vizsgázók

Tovább olvasom
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.