Kedves Szülők, Érdeklődők!

Úszóiskolánk szeretettel várja az úszás és a vizes sportok iránt érdeklődő gyermekek jelentkezését!

Kezdő csoportjaink azon gyermekek számára javasolt, akik még nem rendelkeznek a megfelelő vízbiztonsággal. Például, nem teszik be a fejüket a vízbe, befogják az orrukat a víz alá bújás során, vagy félnek a vízbeugrástól. 

Haladó csoportjainkba olyan gyermekek jelentkezését várjuk, akik már iskolai keretek között, vagy másik uszodában sajátították el az úszás alapjait. Számukra az úszástechnika csiszolása az első számú célunk. 

Egymásra épülő programjaink és egyedi 8 szintes tematikánknak köszönhetően a gyermekek fejlődése a szülők számára is nyomon követhető. 

PROGRAMJAINK

Bármelyiken szeretnétek részt venni, előzetes regisztráció szükséges.

Díjak 2023. szeptember 1-től:

Testvérkedvezményünk továbbra is 5%!

Jelentkezéseket a jelentkezési sorrendben tudjuk fogadni. 

Egyéb felmerülő kérdés estén munkatársainkat az alábbi elérhetőségeken állnak rendelkezésre: