Kérjük, olvassa el alaposan Általános Szerződési Feltételeinket, hiszen rendelése leadásával elfogadja a jelen dokumentumban leírtakat!
Amennyiben webshopunk használatával, a vásárlás folyamatával, szolgáltatásainkkal vagy az Általános Szerződési Feltételekkel kapcsolatos kérdése van, az alábbi elérhetőségeken keresztül veheti fel velünk a kapcsolatot:
Az Eladó adatai:
Tárhelyszolgáltató adatai:
Fogalmak:
Felek: Eladó és Fogyasztó együttesen
Fogyasztó: 18. életévét betöltött természetes személy (szolgáltatásba bevont gyermek képviselője), vagy jogi személy
Fogyasztói Szerződés: szerződés, melynek egyik alanya Fogyasztónak minősül
Jótállás: a Fogyasztói Szerződés esetében a Polgári Törvénykönyv szerint
Szerződés: Eladó és Fogyasztó/Vállalkozás között a webshop és e-mail felhasználásával történő szolgáltatási szerződés megkötése
Vonatkozó jogszabályok:
ÁSZF hatálya és elfogadása:
A vonatkozó jogszabályok mellett a megkötésre kerülő szerződés tartalmát az Általános Szerződési Feltételek is szabályozzák. Ennek keretein belül összefoglaljuk a Fogyasztót és az Eladót megillető jogokat, kötelezettségeket, a szerződéskötés feltételeit, a fizetési feltételeket, a határidőket, a felelősséggel kapcsolatos szabályokat, továbbá az elállási jog gyakorlásának feltételeit.
Ön rendelése leadásával elfogadja cégünk Általános Szerződési Feltételeit, mely a megkötésre kerülő szerződéshez tartozik.
Szerződés nyelve és formája:
A szerződés nyelve magyar.
A szerződés a megrendelés leadásával jön létre a jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásával.
Árak:
Az árak forintban értendők. Áraink bruttó árak, melyek az ÁFÁ-t tartalmazzák. Fenntartjuk az árváltoztatás jogát.
Panaszügyintézés és jogérvényesítési lehetőségek:
A Fogyasztó a tevékenységünket illető kifogásait a következő elérhetőségeinken keresztül juttathatja el hozzánk:
A Fogyasztó elsősorban írásban, egyes esetekben szóban is közölheti panaszát. A panasz vonatkozhat az Eladó részéről eljáró személy viselkedésére, munkájára, esetleg mulasztására, mely a szolgáltatás minőségi, értékesítésével közvetlen kapcsolatban áll.
A szóbeli panaszt cégünk haladéktalanul kivizsgálja és a lehetőségeknek megfelelően megoldja. Amennyiben a Fogyasztó nem ért egyet a panasz kezelésével vagy a panasz haladéktalan kivizsgálása nem lehetséges, a panaszról és azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet veszünk fel, melynek másolati példányát eljuttatjuk a Fogyasztó részére. Az írásbeli panaszt cégünk a beérkezéstől számított 30 napon belül írásban megválaszolja.
A panaszról felvett jegyzőkönyvnek az alábbiakat kell tartalmaznia:
Fogyasztóvédelmi Hatósági eljárás:
A Fogyasztói jogok megsértése esetén a Fogyasztó jogosult panaszt tenni a lakóhelye szerint illetékes Fogyasztóvédelmi Hatóságnál. A hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról a panasz elbírálását követően. Az elsőfokú hatósági feladatokat a járási hivatalok látják el. Elérhetőségük: http://jarasinfo.gov.hu/
Bírósági eljárás:
A Fogyasztó polgári eljárás keretein belül jogosult a jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
Békéltető Testületi eljárás:
Jogosult a lakóhelye/tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez fordulni, ha Fogyasztói panaszát elutasítjuk. Az eljárás megindításának feltétele, hogy a Fogyasztó az Eladóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
A Békéltető Testületi eljárásban az Eladót együttműködési kötelezettség terheli. Ez alapján az Eladó köteles a Békéltető Testület felhívására válasziratot megküldeni, valamint a Békéltető Testület előtti meghallgatáson megjelenni és egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani.
Ha az Eladó székhelye/telephelye a területileg illetékes Békéltető Testületet működtető kamara szerinti megyén kívül található, az Eladó együttműködési kötelezettsége a fogyasztói igény megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
Amennyiben az Eladó a fenti együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, a Fogyasztóvédelmi Hatóság hatáskörébe kerül az ügy, mely szerint a cégek jogsértő magatartásakor kötelező bírságkiszabás van érvényben, ettől eltekinteni nem lehet.
A Fogyasztó kérelmezheti a Békéltető Testületi eljárás megindítását. A kérelmet írásban (levél, fax, távirat útján, illetve a Békéltető Testület weboldalán, elektronikus formában), a Békéltető Testület elnökéhez szükséges eljuttatni.
A kérelemnek tartalmaznia kell:
Mindenképpen csatolni szükséges a kérelemhez azon okiratot vagy annak másolatát, mely tartalmára bizonyítékként hivatkozik a Fogyasztó.
Amennyiben meghatalmazott jár el a panasz ügyében, a kérelemhez mellékelni szükséges a Fogyasztó által kiadott meghatalmazást.
További információ a Békéltető Testületekről: http://www.bekeltetes.hu
A területileg illetékes Békéltető Testületek elérhetőségei:
Baranya Megyei Békéltető Testület
7625 Pécs, Majorosy Imre u. 36.
(72) 507-154
bekelteto@pbkik.hu
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
(76) 501-525, (76) 501-500
bkmkik@mail.datanet.hu
Békés Megyei Békéltető Testület
5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
(66) 324-976, 446-354, 451-775
bmkik@bmkik.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
(46) 501-091, 501-870
kalna.zsuzsa@bokik.hu
Budapesti Békéltető Testület
1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
(1) 488-2131
(1) 488-2186
bekelteto.testulet@bkik.hu
Csongrád Megyei Békéltető Testület
6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
(62) 486-987
E-mail cím: info@csmkik.hu
Fejér Megyei Békéltető Testület
8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.
(22) 510-310
fmkik@fmkik.hu
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
9021 Győr, Szent István út 10/a.
(96) 520-217
bekelteto@gymskik.hu
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
(52) 500-749
info@hbkik.hu
Heves Megyei Békéltető Testület
3300 Eger, Faiskola út 15.
(36) 416-660/105
hkik@hkik.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
5000 Szolnok, Verseghy park 8.
(56) 510-610
kamara@jnszmkik.hu
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
2800 Tatabánya, Fő tér 36.
(34) 513-010
kemkik@kemkik.hu
Nógrád Megyei Békéltető Testület
3100 Salgótarján, Alkotmány út 9/a
(32) 520-860
nkik@nkik.hu
Pest Megyei Békéltető Testület
1055 Budapest Kossuth tér 6-8.
(1)-474-7921
Somogy Megyei Békéltető Testület
7400 Kaposvár, Anna utca 6.
(82) 501-000
skik@skik.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
(42) 311-544, (42) 420-180
endrediemese@invest.hu
Tolna Megyei Békéltető Testület
7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
(74) 411-661
kamara@tmkik.hu
Vas Megyei Békéltető Testület
9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
(94) 312-356
vmkik@vmkik.hu
Veszprém Megyei Békéltető Testület
8200 Veszprém, Budapest u. 3.
(88) 429-008
vkik@veszpremikamara.hu
Zala Megyei Békéltető Testület
8900 Zalaegerszeg, Petőfi utca 24.
(92) 550-514
zmkik@zmkik.hu
Részleges érvénytelenség és magatartási kódex:
Abban az esetben, ha az Általános Szerződési Feltételek egy pontja jogilag hiányos/hatálytalan lenne, arra a részre a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. A szerződés többi része továbbra is érvényes.
Rendelés feldolgozása és a szerződés megkötése:
Oldalunkon keresztül bármikor leadhatja rendelését. Rendeléséről automatikus visszaigazolást kap, mely rendelése beérkezését jelenti. Ha rendelésétől számítva 24 órán belül nem kap automatikus visszaigazolást e-mailben, kérjük, jelezze felénk, hiszen előfordulhat technikai probléma, elképzelhető, hogy emiatt nem érkezett meg rendszerünkbe rendelése.
Saját szolgáltatásaink esetében 1 visszaigazoló e-mail-el véglegesítjük a rendelést és létrejön a szerződés.
Közvetített szolgáltatások esetében az első visszaigazoló e-mailt további egy megerősítő e-mail követi. Ezt követően tekinthető véglegesnek a szolgáltatás és jön létre a szerződés.
Fizetési módok:
Online bankkártyás fizetés:
Az online bankkártyás és egyéb fizetési módok a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya, illetve egyéb fizetéssel kapcsolatos adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.
Jogfenntartás és kikötés:
Ha Ön korábban rendelt tőlünk terméket, de azt kiszállításkor nem vette át (kivéve azon esetet, melyben elállási jogával élt), illetve a csomag „Nem kereste” jelzéssel visszajött hozzánk, csak abban az esetben vállaljuk a megrendelés teljesítését, amennyiben a vételárat és szállítási költséget előre kifizeti.
Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján:
Elállási nyilatkozat, Fogyasztó elállási és felmondási joga:
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát a Fogyasztó az erre vonatkozó nyilatkozata útján gyakorolhatja.
Fogyasztói elállási nyilatkozat érvényessége:
Határidőben érvényesítettnek tekintjük az elállási jogot, amennyiben a befizetéstől számított 48 órán belül jelzi visszalépését szolgáltatásunktól.
Az Eladó a Fogyasztó elállási nyilatkozatának beérkezése után elektronikusan visszaigazolja a Fogyasztó számára az elállási jog gyakorlásának tényét, illetve tudomásul vételét.
Cégünk kötelezettsége a Fogyasztó elállása esetén:
Az Eladó visszatérítési kötelezettsége:
Ha a Fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. § alapján eláll a szerződéstől, az Eladó az elállásról történő tudomásszerzéstől számított 14 napon belül visszatéríti a Fogyasztó által megfizetett teljes összeget vagy jóváírja a befizetett összeget egyéb választott szolgáltatásával, illetve voucher formájában.
Cégünk visszatérítési kötelezettségének módja:
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. § alapján történő elállás/felmondás esetén az Eladó a Fogyasztónak visszajáró összeget a Fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyezően téríti vissza. A Fogyasztó jóváhagyása esetén az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, azonban a Fogyasztót ebből adódó többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan megadott bankszámlaszám vagy postacím miatti késedelmes teljesítés folytán az Eladót nem terheli felelősség.
Visszatartási jog:
Cégünk visszatarthatja a Fogyasztónak visszajáró összeget, amennyiben Fogyasztónak a folytatólagos szolgáltatásból tartozása merül fel. Eladó írásban tájékoztatja tartozásáról Fogyasztót.
Fogyasztó kötelezettségei elállása/felmondása esetén:
Elállási jog a következő esetekben nem gyakorolható:
Felhívjuk figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:
Mikor mentesül az Eladó jótállási kötelezettsége alól?
Az Eladó jótállási kötelezettsége alól kizárólag akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, párhuzamosan nem érvényesíthet.
Budapest, 2025.05.13.