Új szolgáltatással bővül az Új-Hullám Úszóiskola portfóliója, amellyel nem csak mi, de ti is megvalósíthatjátok régi álmotokat, illetve elérhetitek céljaitokat az úszás terén.

Elindítjuk felnőtt úszásoktatással foglalkozó csoportunkat!
Február 3-tól, minden pénteken, 18 órától, 60 percben a felnőtteké a pálya!

Az óra vezetője

Légy lelkes amatőr, vagy hobbi sportoló, versenyző mi segítünk! Baktay Krisztina, vagy ahogy a gyerekek ismerik Kriszta néni több mint 10 éve foglalkozik úszásoktatással. Szakmai tapasztalata és elhivatottsága példaértékű, edzői hitvallása a víz szeretetének az átadása, a folyamatos fejlődés, a játék, a fegyelem és a szorgalom mind tanítványai, mind önmaga számára. 

Az edzések felépítése, tematikája:

Szervezett óráink a mélyvízben kerülnek lebonyolításra, ahol az Új-Hullám 8 szintes tematikáját figyelembe véve, felnőttekre szabva alakítottuk ki az oktatás menetét. 

  • Kezdők számára, az első feladatok célja az önmentés és a vízbiztonság megszerzése, ahol növendékeink munkatársaink folyamatos kontrollja mellett dolgoznak. A kezdeti úszólapos feladatokat követően fokozatosan engedjük el tanítványaink kezét és hagyjuk, hogy önállóan hasznosítsák a megszerzett tudást. 
  • Haladók számára az úszástechnika csiszolása és az állóképesség fejlesztése az első számú célunk.

Az úszás fontossága

Az úszás alapsportág. Úgy fejti ki jótékony, egészségmegőrző hatását, hogy közben szabadidősportként egyáltalán nem megterhelő. Kiváló előkészítő lehet további vizes sportágak megalapozásához, mint a vízilabda, szinkronúszás, búvárúszás, kajak-kenu, evezés. Az úszástudás nemcsak az egészségmegőrzés szempontjából fontos, de élet- és balesetvédelmi funkciókat is ellát. Kiváló eszköz egy felejthetetlen nyári szünidő vagy vízpart mellett töltött nyaralás eltöltésére.

A felnőtt csoport edzés díjai, időpontja

  • Felnőtt csoport 5300 Ft/fő/alkalom

    Péntek 18:00

  • A foglalkozások árát a hónap első óráján előre kell fizetni.
  • Az ár tartalmazza a résztvevők belépődíját és az edzés árát, valamint a színes, vízálló óra karpántot, melynek  segítségével a szekrény biztonságosan zárható és nyitható. 
  • Ár érvényes: 2023. február 1-jétől

További információ és jelentkezés