A modern úszás tudománya négy úszásnemet különböztet meg, de milyen sorrendben jöttek létre és hogyan változtak az évszázadok során? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.

Az úszás egyidős az emberiséggel. Az őskorban az emberek akadályok legyőzése során kellett, hogy különféle úszásra emlékeztető mozgást végezzen. Az ókori emberek a műveltség részeként tekintettek az úszásra, a rómaiak híres fürdőire talán mindenki emlékszik. A középkorban lovagi erénynek számított az úszás, a modernkorban, pedig az úszás lett az egyik legnépszerűbb sportág.

A gyorsúszás

A gyorsúszás angol megfelelője a Freestyle, ami magyarul szabad stílust jelent. Ezen értelmezés szerint a gyorsúszás a „legöregebb” úszásnem, hiszen ha valaki haladt a vízben tulajdonképpen gyorsúszásban közlekedett. A ma is elismert gyorsúszás technikáját ókori egyiptomi régészeti leletek prezentálják. Egy agyagtáblán 4 úszó alak fedezhető fel, akik kitett fejjel ugyan, de gyorsúszó kartempót végeznek. Később megjelent a matrózúszás, az angol tempó, ami egyfajta oldalúszás volt. A XX. századtól kezdve, az úszóversenyek előretörésével hasukra fordultak az úszók, de még mellúszó lábtempóval haladtak előre. A magyar stílust Hajós Alfréd nevéhez köthető, aki lábát kiegyensúlyozásra használta és erőteljes karcsapásokkal haladt előre. A mai értelemben vett gyorsúszást az ausztrálok vezették be, Cecil Healy volt az első, aki gyorsúszó kar- és lábtempóval úszott.

A hátúszás

Az újkori olimpiák történetében második versenyszámként jön létre a hátúszás. Azonban már az ókori görög filozófus Platón is említést tesz a hátúszásról írásaiban, igaz nem volt jó véleménnyel róla, mert az ember nem látja a haladás irányát. Érdekesség, hogy a hátúszás eleinte csak a férfiak sportja volt, Londonban az első női úszóklub szemérmetlen ingerkedés címen megtiltotta a nőknek a háton történő úszást. A hátúszás ekkoriban még páros karral és mellúszó lábtempóval hajtották végre. A váltott karú hátúszást az amerikai Harry Hebner alkalmazta először, honfitársa Adolf Kiefer volt az első, aki a mai értelemben vett hátúszást hajtott végre.

A mellúszás

A mellúszás lábmunkájáról már tettünk említést, mind a hát, mind a gyorsúszás során, azonban hagyományos értelemben vett mellúszásról csak XX. század kezdete óta beszélhetünk. A klasszikus „békaúszást” már a reneszánsz korban ismerték, igaz többen voltak, akik az úgynevezett „kutyaúszást”, vagy az oldalúszást tartották legcélravezetőbbnek. Mivel ez a technika lassabb volt a gyors-és a hátúszásnál ezért a vállalkozó kedvű versenyúszók kétfajta új technikát alkottak meg. Az egyik az úgynevezett víz alatti technika volt, melynek lényege, hogy az úszók levegő nélkül a víz alatt haladtak. Azonban a nemzetközi úszószövetség (FINA) betiltotta ezt a technikát a verseny nézhetetlensége és követhetetlenségének megelőzése érdekében, később módosítva, de beemelte a szabályrendszerébe, ma ezt a technikát hívjuk víz alatti lehúzásnak, amit a versenyzők a rajtot és a fordulót követően alkalmaznak. A pillangózó stílusát először az amerikai Henry Myers alkalmazta, aki kombinálta a pillangóúszókartempót és a mellúszólábtempót. A mellúszást és a pillangóúszást a nemzetközi szövetség 1953-ban választotta ketté. A döntés után a két úszásnem hatalmas fejlődésnek indult, sorra dőltek a világrekordok. A szabálykönyv szerint a mellúszás technikája a következő: Egy tempóciklus egy teljes karmozgásból és egy lábtempóból áll. Egy ilyen ciklus alatt a fejnek egyszer át kell emelkednie a vízszinten. Tehát az úszóknak minden kartempóra levegőt kell venniük, ezalatt egy kartempót és egy lábtempót hajthatnak végre.

A pillangóúszás

A pillangóúszás az egyik legfiatalabb úszásnem. Henry Myers volt az első aki alkalmazta a kartempót, amikor a víz alatti húzást követően karjait párhuzamosan lendítette előre a fejéhez a víz felszíne felett. A ma is használatos delfin lábtempót Európában először 1948-tól Fejér Zsolt használta, őt azonban emiatt rendszeresen kizárták szabálytalan úszás miatt, hiszen az akkori szabályok értelmében a mellúszó lábmunkát kellett végezni. A pillangó úszás 1953-ben lett önálló úszásnem. A világrekordok tekintetében ez a második leggyorsabb úszásnem, sokak szerint azonban a legnehezebb úszásnem.

Úszóiskolánk oktatási tematikája

Az Új-Hullám Úszóiskola igazodva a magyar hagyományokhoz a gyorsúszás és a hátúszás párhuzamos technikájának elsajátításával kezdi meg a gyermekek oktatását. Egyedi, általunk kidolgozott 8 szintes oktatási tematikánk szerint dolgozunk a gyermekekkel. A siklást követően, a helyesen végrehajtott lábtempót kezdjük tanítani, az úszás a lábmunkához illesztett kartempóval válik véglegessé.  Ezt követi a mellúszás technikájának végrehajtása, immár a 4-es szinten. Fontosnak tartjuk, hogy a negyedik szintig munkatársaink a tanmedencében együtt vannak a gyermekekkel.  Segítve az első lépéseket és javítva az esetlegesen felmerülő technikai hibákat. Tanítványaink a 7-es szinten, immár a mélyvízben ismerkednek meg a pillangóúszás végrehajtásával. 

borítókép: live-production.tv