Barion Pixel

Sportolj Velünk! Ússzunk együtt!

Kedves Szülők és Gyerekek!

Csobbanjatok Velünk a Duna Aréna medencéjébe, ott ahol a világbajnokságon Hosszú Katinka és társai rótták a hosszokat!

Az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Vizesgálán lehetőség van amatőr sportolóknak is egy verseny keretein belül kipróbálni a Duna Aréna versenymedencéjét.

Erre várunk minden kedves gyermeket és természetesen a vállalkozó szellemű szülőket is, akik úszóiskolánk oktatóinak kíséretében vághatnak bele ebbe a megmérettetésbe.

A tavalyi versenyen többek között részt vett Storcz Botond kajakozó, Dr. Kiss Gergely vízilabdázó és Cseh László úszó is. Talán idén is valamelyikükkel együtt szállhatunk a vízbe!

A verseny időpontja: 2018. november 25. vasárnap

Tervezett rajtidőpont: 14.00

Helyszín: Duna Aréna (1138 Budapest, Népfürdő utca 36.)

Táv: 500 m. Nevezési díj: 1.000 Ft/fő

Minden résztvevő úszósapkát és Ötpróba regisztrációt kap ajándékba!

Amennyiben csak a gyermek vesz részt a versenyen, úgy szülői beleegyező nyilatkozat kitöltése és aláírása kötelező!

Nevezni 2018. november 12-éig (ettől eltérni nem tudunk, mert nem marad hely a kitűzött időpontra), a Tóth Katalinnál található nevezési lap leadásával lehet!

További hírek

Hírek

Nyuszi kupa háziverseny

Március 23-án Nyuszi kupa néven háziversenyt szervez az Új-Hullám Úszóiskola. A verseny igazi vizes gálának ígérkezik, hiszen a Pesterzsébeti Uszoda összes egyesülete rajthoz áll majd. 

Tovább olvasom
Hírek

Mikulás Kupa

December 16-án Mikulás Kupa néven háziversenyt szervez az Új-Hullám Úszóiskola.    Részt vevő egyesületek:    Időpont: 2023. december 16. szombat Időtartam:   Helyszín: Pesterzsébeti uszoda, XX.

Tovább olvasom
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.