Ahogy annak idején az ókori görögöknél, manapság is kezd újra az általános készségek része lenni az úszástudás.

„Szerencsére a szülők egyre inkább úgy gondolják, az idegen nyelvek ismeretéhez hasonlóan ma már az is elengedhetetlen, hogy a gyerekek megtanuljanak biztonsággal mozogni a vízben” – kezdte sorolni az úszástanulás mellett szóló érveket Szekér Zoltán, a kerületi Új-Hullám Úszóiskola igazgatója. „Az úszás a teljes testet átmozgatja, erősíti, nincs is más olyan sportág, amely ennyire fejlesztené az izomrendszer egészét, az álló- és a mozgáskoordinációs képességet. Jó alapokat ad más sportágakhoz, és kiegészít minden más mozgásformát” – mondta. 

Az úszás javítja a testtartást, a szövetek oxigénellátását, növeli a tüdőkapacitást, és erősíti a légzőrendszert is. A keringési rendszernek már a hideg vízbe való merülés és kiemelkedés is jót tesz, nem beszélve a folyamatos kardio mozgásról. Ez a sport ízületkímélő jellege miatt túlsúly és cukorbetegség esetén is jó választás, sőt, mivel alacsony intenzitású, úgynevezett aerob edzésforma, hozzájárulhat a vércukor- és a koleszterinszint csökkentéséhez. Az úszás komoly agymunka is, ahhoz ugyanis, hogy a lábak és a karok szinkronban mozogjanak, mindkét agyféltekének, sőt mind a négy agylebenynek dolgoznia kell. A szakember hozzátette: a rendszeres, legalább hetente kétszer egy órás tempózás remek rekreációs program is lehet: nyugtató hatású, különösen ha természetes vízben úszunk.

Félelemből élmény

Szekér Zoltán szerint négy-öt éves kortól ajánlott elkezdeni ismerkedni az úszással.Bár a babaúszás is népszerű és hasznos, a mozgás tanulásához szükséges érettség csak évekkel később alakul ki. A gyerekek ösztönösen szeretik a víz alapvetően nyugtató közegét. Persze van, aki fél, de az igazgató több mint húszéves tapasztalata szerint általában nem konkrétan a víztől, hanem valamilyen rossz élmény van rájuk bénító hatással. „Ezt le kell küzdeni, amire a Pesterzsébeti Uszoda, ahol az elmúlt 13 évben több ezer gyerek tanult meg velünk úszni, ideális. Itt teljes biztonságban lehet – a fokozatosság elvét betartva – ismerkedni az úszással. Mi az esetleges félelmet az úszás szeretetébe próbáljuk átfordítani.” A tanmedencében minden gyerek a szintjének megfelelő, legfeljebb nyolcfős csoportban tanulja meg az alapokat. „Az oktatók feladata, hogy az egyébként monoton sportágat élvezhetővé, sőt élménnyé tegyék, azaz úszástanulás közben a gyerekek jól is érezzék magukat” – nyilatkozta a vezető. 

A kerületi úszóiskola szakemberei egy nyolclépcsős oktatási rendszert alkalmaznak. „Miután a gyerekek az egyes szinteket teljesítik, és mélyvizes vízbiztonságot szereznek, azaz önállóan ugranak vízbe, úsznak legalább 15 métert, és segédeszköz nélkül képesek elhagyni a medencét, valamint megtanulják az alap úszásnemeket (gyors, hát, mell), megvizsgáljuk, hogy van-e tehetségük az úszásból kiinduló valamelyik vizes sportághoz. Ez lehet vízilabda, szinkronúszás, uszonyos úszás, de akár műugrás is, amelyekhez a tehetséggondozási programunk segítségével csatlakozhatnak is” – ismertette Szekér Zoltán

Sosincs késő!

Az úszás azért különösen hatékony mozgásforma, mert erő helyett az erőképesség minél jobb kihasználására van szükség. „Az úszó nem erőlködik a vízben, hanem – jó esetben – laza mozgást végez, akár hosszú távon is. Ezért a megtanulásához inkább akaratra van szükség, így sosem késő, sőt, mindig érdemes elkezdeni. Idősebb korban kicsit talán nehezebb, de nincs szükség előképzettségre és komoly fizikai állóképességre sem.” A nem teljesen szabályos úszás is hasznos – nyugtatott meg a szakember. A vízben töltött idő mindenképpen jó hatással van. Az sem okoz nagy kárt, ha mellúszás közben kint van a fej, de a hát, a gerinc és a nyak izmainak azért előnyösebb, ha a ki-, illetve visszahajtásos technikával tempózunk, ezért érdemes felnőttek oktatásával is foglalkozó szakembertől megtanulni úszni. Időseknek a hátúszás kifejezetten javasolt, hiszen a mozgásszerveknek, a csontoknak és az ízületeknek is jót tesz, ha az izmok el tudnak lazulni, és jelentősen csökken a gerincre, a hátra gyakorolt nyomás.

Változatosan

„Bár a Pesterzsébeti Uszoda kiemelten jó adottságokkal bír, Budapesten sok egyéb úszási lehetőség van. Minden uszodának más a hangulata, izgalmas és változatos lehet máshol teljesíteni a napi úszásadagot. Vannak edzésmódszertani lehetőségek is, amelyekkel oldani lehet a monotonitást. A sebesség, a táv és az úszásnemek váltogatásával, pihenésekkel is el lehet érni, hogy mindig új kihívásokat találjunk. Egy 500 méteres táv, azaz egy huszonöt méteres medencében megtett húsz hossz unalmát úgynevezett interval edzéssel is el lehet űzni: például három lassabb mellhossz után következhet egy tempósabb gyorsúszás, és ezeket lehet váltogatni” – ajánlotta a szakember. Lehet még jelentkezni a nyárvégi úszótáborok néhány üres helyére, de Szekér Zoltán arra hívta fel a szülők figyelmét, hogy már augusztus közepétől érdemes átgondolni, miként tudnának beépíteni heti legalább két edzést a gyerekek életébe, „mert úszni kell”.

A cikk a Pesterzsébet című magazinban jelent meg, 2022. július 28-án. 

Az interjút készítette: Barabás Júlia