Már csak néhányat kell aludni és végre kezdetét veszi az Új-Hullám Úszóiskola 2023. évi nyári tábora. Bátran kijelenthetjük, hogy csapatunk már sokadik napközis táborát szervezi, így az elmúlt évek tapasztalatai alapján egy kivonatot készítettünk, amely segíthet abban, hogy még feledhetetlenebb nyarunk legyen.

A pihenés fontossága

Táborunk a sport jegyében fog telni, ezt garantáljuk. Programjaink között szerepel napi 2 úszás, szervezett szárazföldi sport- és kreativitást igénylő játékok, evezés a Duna deltáján, játszótérezés és strandolás. Korán indítjuk a napot, amely késő délutánig tart, melynek során játékos formában, nemcsak fizikálisan, de mentálisan is elfáradnak a résztvevők. Az évszak sajátossága, hogy későn sötétedik, azonban nem árt időben ágyba kerülni, hiszen 5 nap reggeltől estig csupa játékkal és élménnyel egy felnőtt embert is próbára tesz, nemhogy egy gyermeket.

Kényelmes ruházat

Ha úszótáborba érkezünk, érdemes úszófelszerelést is magunkkal hozni, és ezt, egy a gyermek számára is könnyen kezelhető táskába csomagolni. A táborunk inkább sporttábor, amely azt jelenti, hogy kiegészítő programjaink is a mozgásról és az élményszerzésről fognak szólni, ezért kerülendő az elegáns, drága ruhák viselete. Nyugodtan engedjük el gyermekünket játékra alkalmas, jól szellőző ruhákban, ami nem baj, ha a nap végére foltokkal lesz tele. Lábbelinek javasoljuk a sportcipő, vagy olyan szandál használatát, amely tartja a gyermek lábát.
Kerülve a nap káros hatásait, jól jöhet egy kalap, sapka, amely védi a gyermekek fejét.

Folyadékpótlás

Az időjárás előrejelzést böngészve meleg és száraz nyárra számíthatunk, kiemelten fontosan kezeljük az esetleges kiszáradás elkerülését és a nap káros sugarai elleni védekezést. A legjobb, ha a táskába becsomagolunk olyan zárható, de mégis könnyen kezelhető palackot, kulacsot, amelyet a nap folyamán többször is újra tudunk tölteni. Érdemes kerülni a cukros és szénsavas üdítők fogyasztását. Az elfogyasztott cukortól a gyermekek csak szomjasabbak lesznek, a szénsav, pedig gáztermelést idéz elő a gyermek hasában. 

Napirend

A táborba való megérkezés reggel és a tábor elhagyása délután is ugyanarról a helyszínről történik. A bázisunk a Pesterzsébeti Uszoda főbejárata mellett a fák árnyékában található. Minden napot itt kezdünk és minden program itt ér véget, abban az esetben is, ha külsős program miatt elhagyjuk főhadiszállásunkat. Előfordul, hogy forgalomkorlátozás, esetleges elalvás vagy egyéb program miatt a
napirend megváltozik, ilyenkor természetesen be lehet csatlakozni, illetve korábban el lehet hagyni a tábort.

Zsebpénz kérdése

Táboroknál, kötelező jellegű kérdés, hogy a szülő adjon-e zsebpénzt gyermekének. Az uszodában működik büfé, azonban a gyermekek teljes ellátásban részesülnek, esetleges nassolnivalót érdemes csomagolni. Sok éves tapasztalatunk az, hogy a gyermekek sokszor nem megfelelően kezelik a pénz értékét, ezért a nap végén a tábor elhagyásakor szoktuk javasolni a pénz elköltését.

Mobiltelefon és elektronikai eszközök

A mobiltelefon és egyéb „kütyük” használata is kényes téma a táborozás alkalmával. Egyre nagyobb szerepet töltenek be az életünkben, és a mindennapjaink szerves részévé válnak. Táborunk alapvetően egy olyan élménytábor, ahol a gyermekek maguk fedezik fel a világot, megtanulnak közösségben lenni, alkalmazkodni, szabályokhoz igazodni. Persze a szervezett programokon túl a szabadfoglalkozások ideje egyensúlyban van a vezetett programokkal. Táborvezetőink folyamatosan elérhetőek napközben, esetleges probléma esetén pedig azonnal értesítik a résztvevők gondviselőit. Ezért nem tartjuk szükségesnek a mobiltelefon elhozatalát és használatát sem.

Kapcsolat és jelentkezés