Vízimentés alapelemei

Gyere, tanuld meg a vízimentés alapelemeit!

Nagyszerű lehetőséget kínálunk azoknak a gyerekeknek, akik már 6-os, 7-es szinten úsznak és szeretnének tovább fejlődni, valami mást is kipróbálni!

Csaba László vezetésével már jelenleg is működik egy úgynevezett „vízimentő” csoportunk, ahol heti két alkalommal foglalkozunk a gyerekekkel. Fejlesztjük a négy úszásnem technikáját, javítjuk a kondíciójukat és megismertetjük velük a vízimentő sportág alapelemeit.

Ez utóbbi egyrészt új ingert jelent a gyermekek számára, tehát segíti a fejlődésüket, másrészt uszodai körülmények között megtanulják a vízimentő technikák alapelemeit is.

Egy-egy versenyen erről számot is szoktunk adni, gyerekeink már több érmet is szereztek ezeken a viadalokon. Szóval, ez nem csak hasznos dolog, hanem egy jó „buli” is! Heti kétszer, 16.00-17.00 óra között tudunk még fogadni érdeklődőket.

Aki szeretne részt venni ebben az oktatásban, sportági előkészítőben, kérjük, jelentkezzen Tóth Katalin (+36 30 205 5251), helyszínvezető koordinátornál.

További hírek

Hírek

Mikulás Kupa

December 16-án Mikulás Kupa néven háziversenyt szervez az Új-Hullám Úszóiskola.    Részt vevő egyesületek:    Időpont: 2023. december 16. szombat Időtartam:   Helyszín: Pesterzsébeti uszoda, XX.

Tovább olvasom
Egyéb

Új oktatókkal bővült csapatunk

Szeptemberben új munkatársak csatlakoznak az Új-Hullám Úszóiskola oktatói csapatához, cikkünkben röviden olvashattok róluk. Kovács Gergő Erőnléti edző, sport coach, a vizes sportok rajongója. Az úszás

Tovább olvasom
Hírek

Elindult a jelentkezés

Kedves Szülők, Érdeklődők!  Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy elindult a jelentkezés az Új-Hullám Úszóiskola által szervezett tanfolyamokra. 

Tovább olvasom